Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2022

Coaching témák #5 - Vállalkozásindítás - Kezdő vállalkozó vagyok, meghúztam a gatyamadzagot

Kép
 Az előző bejegyzésem arról szólt, hogy mire van szükség a vállalkozásindításhoz. Az egyik dolog a kezdőtőke szerintem, a másik egy jó ötlet, a harmadik pedig bátorság. Most arról szeretnék részletesen írni, hogy a kezdőtőkét hogyan lehet összeszedni. Lássunk pár ötletet, ami nekem segített összegyűjteni azt az összeget, amivel már fel tudtam mondani a munkahelyemen és el tudtam indítani a vállalkozásomat. Nagyjából két dolgot csináltam: az egyik, hogy minden egyes hónapban egy bizonyos összeget félretettem a fizetésemből, amit úgy kezeltem, mintha nem is lenne. Ezt éveken át gyűjtöttem, azzal a céllal, hogy egyszer majd a saját vállalkozásom indíthassam be. Ehhez idő kell, nekem ez nem ment a munkahelyem mellett, ehhez pedig pénz kell. A másik dolog, hogy nagyon tüzetesen átnéztem a kiadásaimat, és visszavágtam, ami visszavágható volt. Van, amire egyáltalán nem költök ma már, amire korábban költöttem, illetve vannak dolgok, amire lényegesen kevesebbet költök, mint korábban. Ugyanakkor

Filmajánló #1 - A rózsák háborúja

Kép
 Ítélet született Amber Heard és Johnny Depp becsületsértési perében. Most nem célunk igazságot szolgáltatni a két perben álló fél között, ezt megtették és teszik helyezzünk mások. A per médiavisszhangja kapcsán viszont eszembe jutott a Danny DeVito által rendezett A rózsák háborúja (The War of the Roses)  című film (1989), ami egy házaspár történetét dolgozza fel, az összejövésüktől egészen a válásukig. A pár (Oliver Rose - Michael Douglas és Barbara Rose - Kathleen Turner) 17 év házasság után döntött a válás mellett, a válásuk pedig nagyon csúnya véget ér, a perben felőrlődnek mindketten.  A Heard vs Depp per kicsit emlékeztet engem erre a filmre (annak ellenére, hogy az egyik egy becsületsértési, míg a másik egy bontóper), pontosabban a két kapcsolat tönkremenetele és annak a felek általi szubjektív ételmezése között vonok párhuzamot: mindkét fél szenved és mind a férjből mind a feleségből a legdurvább indulatot és agressziót hozza elő a tönkremenő kapcsolat, amit a saját szemüvegük

Könyvajánló #1 - Pszichiáter látott már?

Kép
 Andrea Bottlinger (irodalmár) és Claudia Hochbrunn (pszichiáter) Pszichiáter látott már? - Zűrös hősök analízisben című közös könyve egy szórakoztató, ismeretterjesztő gyűjtemény, amiben azt boncolgatják, hogy a világirodalom leghíresebb szereplőiről vajon mit mondott volna egy pszichiáter, ha ezek a hősök terápiába jártak volna. Olyan irodalmi legendák lelki működését elemzik, mint pl Drakula, Rómeó és Júlia, Harisnyás Pippi vagy Winnetou (és még sok más legendás irodalmi alakot). Meg sem fordult a fejemben korábban, hogy Sherlock Holmes talán Asperger-szindrómás lehetett (a többi karakter diagnózisát inkább nem említem meg, nehogy túl sokat spoilerezzek).  Az alkotók nemcsak azt kutatják, vajon az irodalom nagyjai milyen mentális vagy lelki betegségekkel küzdhettek, hanem azt is boncolgatják, hogyan alakult volna a sorsuk, ha időben kapnak kezelést és változtatni tudtak volna a működési mechanizmusaikon. Felmerül a kérdés, hogy ha ez így alakult volna, vajon megszülettek volna a dr