10 ötlet a minimalizmus felé - a kevesebb több!

 Sok hobbim van, amik szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és igazából egyik vezetett el a másikhoz: 15 évvel ezelőtt döntöttem el, hogy vegetáriánus leszek, ami szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez. Ez vezetett el a zero waste életmódhoz tavaly nyáron, a hulladékmentesség jegyében pedig elkezdtem sokkal tudatosabban vásárolni (ebben Bea Johnson könyve nagyon sokat segített). Egy éve pedig folyamatosan szabadulok meg a számomra fölösleges tárgyaktól (ez a decluttering) és a célom egy minimalista élet kialakítása. Ez a bejegyzés kifejezetten arról szól, hogyan szabadultam meg néhány feleslegesnek tűnő tárgytól, és egy külön bejegyzés készül majd arról, amibe holnaptól vágok bele - elkezdek októbertől egy no-buy évet, azaz nem veszek magamnak semmit egy éven át (a szükséges és nélkülözhetetlen termékeken és szolgáltatásokon kívül). Lássuk, mi az a 10 dolog, amitől a elmúlt egy évben szabadultam meg és egyáltalán nem hiányzik:

1. Ágy: mindig is tetszettek az alacsony, japán stílusú ágyak. Majd amikor megláttam az árukat, úgy döntöttem, inkább lemondok róluk, és nagyon alacsony ágy helyett megteszi a matrac önmagában! Így eladtuk a hálószobai ágyunkat. Nem hiányzik, hogy nem rúgok bele az ágy lábába úgy kb hetente egyszer és sokkal hangulatosabb a szoba. 
2. Kanapé: maradjunk a fekvőhelyeknél - tökéletesen megvagyunk a vendégszoba kanapéja nélkül, ugyanis ezt is eladtam, amikor felismertem, a vendégek tudnak a már meglévő matracokon is aludni :) Hirtelen sokkal teresebbé vált a vendégszoba és amúgy is utáltam a nehezen ágyazható, kényelmetlen kanapénkat. 
3. Szennyesruha-kosár: Bea Johnson könyve döbbentett rá arra, hogy szennyesruha-kosárra semmi szükségünk nincsen, hiszen a ruhát egyenesen a mosógépbe is tehetjük. Egy viszonylag nagy kosaram volt, amit elajándékoztam, és az elmúlt egy évben egyszer sem éreztem hiányát!
4. Öblítő: ha már szennyes, akkor jöjjön a következő, számomra fölösleges termék - az öblítő. Már korábban is ügyeltem arra, hogy minél kevesebb kemikália legyen az öblítőben, de a kevés kemikáliánál is kevesebb a zéró kemikália! Ma már eszembe sem jut mosáskor, hogy valaha használtam öblítőt. És még spórolok is vele :)
5. Ruhák: nagyon szépen fűződnek fel egymásra a cuccok, az öblítőről térjünk át arra, amihez az öblítőt egyáltalán megvettem - ruhák. Már korábban elhatároztam, hogy leszámolok a fast fashion ruhák vásárlásával, elkezdtem turkálókba járni és ruhacserében részt venni. Majd támadt egy radikális ötletem: van minden évszakra elég cipőm és ruhám, mi lenne, ha egyáltalán nem vennék új ruhákat? Most ezt a korszakomat élem, és egyáltalán nem hiányzik a shopping. A meglévő ruhatáram pedig évente átnézetnem, és amit nem viseltem az elmúlt egy évben, azt vagy eladom, vagy elajándékozom. Eddig mindent sikerült eladnom Marketplace-en, Jófogáson, vagy csak egyszerűen kiteszem a kukák tetejére, hogy aki szeretné, vigye el és használja. Ma már csak egy kapszula gardróbom van. Felszabadító érzés, hogy a ruhavásárlásnak nem vagyok többé a rabja! 
6. Vízforraló: szintén Bea Johnson könyve hívta fel a figyelmem arra, hogy semmi szükség vízforralóra, hiszen egy fazékban is fel lehet forralni a vizet. Mennyire igaza volt! A vízforralómat eladtam, és egy kicsit sem hiányzik. A konyhámat tüzetesen átvizsgáltam, és minden konyhai eszközömet eladtam, amit a vízforralóhoz hasonlóan könnyen tudok helyettesíteni, esetleg egyáltalán nem használtam (tányérokat, poharakat, stb).
7. Vasalódeszka: én szinte soha nem vasalok, így nem volt fájdalmas a búcsú a vasalódeszkától. A következő lépés az lesz, hogy eladom a vasalót is, a gőzölőtől már megszabadultam. Ha kirázom a ruhát, inget, nem ultra gyűrött, a férjem pedig szerencsére nem panaszkodik a kicsit gyűrött ingekre. Mivel remote dolgozom, nincs szükségem kiskosztümre, ha pedig mégis, akkor olyan anyagból készült ruhát választok, amit nem kell vasalnom. Szinte semmit nem vasalok. Még egy hónapot adok a vasalómnak :)
8. Dekor: mivel én soha nem voltam oda a lakásdekorért, soha nem díszítettem fel a lakást ünnepek előtt és nem állítunk karácsonykor karácsonyfát, viszonylag könnyű volt elhatároznom, hogy megszabadulok a lakásdekortól. Majdnem mindent elajándékoztam, ez alól néhány kivétel van csupán: a díszpárnák, amiket imád Mimi kutyám, egy illóolajat párologtató mécses, egy sütibaba, amit az unokahúgomtól kaptam szülinapomra és néhány különleges szappan (amiket a következő egy évben biztosan el fogunk használni, hiszen ahogy fent írtam, holnaptól belefogunk a férjemmel egy no-buy évbe). 
9. TV állvány és streaming előfizetések: nyáron a férjemmel nem néztünk sem HBO-t, sem Netflixet, olvastunk helyette. Rájöttünk, hogy nem is hiányzik, így lemondtuk ezeket a streaming szolgáltatásokat. Majd továbbmentem: kell egyáltalán a TV szekrény? A TV-t akár fel is függeszthetnénk a falra. Eladtam a TV szekrényt. Most azon agyalok, szükségünk van egyáltalán a TV-re? Sejtem, hogy a vasaló után mi fog legközelebb távozni a háztartásunkból :)
10. Piperék: a zero waste kapcsán alaposan átnéztem a nagyon szerény méretű sminkkészletem. Első lépésben miután valami elfogyott, papírdobozos verzióra cseréltem, próbáltam tudatos lenni ezen a téren is. Leálltam azzal, hogy gél-lakkot készíttessek magamnak, pedig imádtam a színes körmeimet, de ez sehogy nem tud környezettudatos lenni. Majd csavartam egyet ezen az egész pipere-kérdéskörön és úgy döntöttem, nem veszek többé sminkcuccot, mert valójában semmi szükségem sincs rá! Régebben tele volt a fürdőszobánk kozmetikai termékekkel, de ma már egy minimalista arcápolási rutint követek (tisztítás, hidratálás, nyáron naptej), parfümözött tusfürdő helyett fragrance free szappant használunk, és semmiféle fölösleges kemikáliát nem kenünk a bőrünkre. 

Van néhány dolog, ami viszont nagyon nehezen megy, ilyenek például könyvek. Van egy kindl-öm, amit imádok, gyors és kényelmes, de egyszerűen nem tudok ellenállni a könyvesboltoknak. Hátha segít ezen a függőségemen a no-buy év, hiszen most egy évig könyvet sem vehetek! 

Számos előnye van a minimalista életnek, a legjobban mégis azt élvezem, hogy egyre kevésbé kötnek a tárgyak, egyre kisebb a birtoklási vágyam, egyre kevesebbet költök, hidegen hagynak a reklámok, és élvezem a terességet, ami körülvesz. Kevésbé kalandozik el a figyelmem, kevesebb az elektromos kütyüm, könnyebb rendet tartani itthon és nyugalmasabb az egész itthoni légkör. A férjemmel az egyszerűségre és a ragaszkodásmentes, szabad életre törekszünk. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A quiet quitting jelenség és ami mögötte van

Egy éve a pszichológia szakon – megérte elkezdeni?