Coaching témák #3 - Tudatos karrierépítés - járd a saját utad

 Eljött ez az idő is, hogy a multi világából kilépve, 8 év után szabadúszó leszek és megpróbálok a saját lábamra állni. Miről is fog szólni ez a bejegyzés? Először is arról, hogy az egyetem után hogyan kerestem a saját utam, majd miért nem hagytam el azt az utat, amiről minden úrjelzőtábla ordította, hogy nem a helyes irány, végül pedig hogyan találtam rá a saját ösvényemre és hogyan próbálok jelenleg elindulni ezen az úton (kétségekkel vegyes izgalommal a szívemben, várakozással és szorongással a lelkemben). Annyi érzés kavarog bennem…a blog sokat segít kiírni magamból mindezt, mert egyrészt ez egy baromi jó terápia számomra, másrészt részletesen le fogom írni, milyen döntéseket kellett és kell meghoznom a saját vállalkozásom elindításához, így nyomon tudom majd követni, hogyan haladtam, harmadrészt pedig segítségül szolgálhat mindazoknak, akik az ötletet, a bátorságot vagy a kezdőtőkét keresik, hogy vállalkozni kezdjenek. Vágjunk bele!

Hogy is kezdődött? Jogi diploma és szorongás

Az ELTE jogi karán végeztem. Már a kezdet kezdetétől utáltam az egyetemet, nem éreztem a magaménak. Azzal a naivitással jelentkeztem oda és nyertem felvételt, hogy majd egy NGO-nál elhelyezkedve fogom megváltani a világot. Majd az egyetem első óráinak egyikén közölték velünk, hallgatókkal, hogy a magyar jogrendszer (de egyébként nemcsak a magyar) nem igazságot szolgáltat, hanem jogot. Itt kezdett valami gyanús lenni, ezen a ponton kellett volna sarkon fordulni és kiiratkozni. De nem így tettem, részben büszkeségből, részben a presztízs miatt, részben mert féltem a kudarctól. És 6 éven keresztül gyomorgörccsel, szorongva, undorral a vérkeringésemben léptem át minden egyes nap az egyetem kapuját. És le is diplomáztam! Mázlista - gondolta a legtöbb ismerősöm, a családom, a barátaim. Most aztán igazán szép jövő áll előttem, ügyvédnek állhatok és degeszre fogom magam keresni, szépen fog állni a talár és majd a Maldív-szigeteken süttethetem a hasam nyaranta. Tisztán emlékszem, hogy a diplomaosztómon értetlenül álltam, kezemben a diplomámmal, és gőzöm sem volt arról, mit fogok kezdeni vele. Leginkább szerettem volna elsüllyeszteni az ágy alá, hogy ne kelljen ezen a pályán elindulnom, de akkor miért szenvedtem 6 éven át és miért tanultam olyan sokat? Benne voltam egy ördögi körben, amiből rettenetesen nehéz volt kimászni. Főleg úgy, hogy nem volt egy megveszekedett petákom sem, és a zsíros megbízási díjak kulcsát épp a kezemben szorongattam, a jogi diploma esélyt adhat egy olyan életre, amiről korábban csak álmodhattam. És bizony, bizony, én is beálltam a sorba, és elkezdtem dolgozni egy nagy nevű multinál, mert el akartam költözni a 18 nm-es lakásomból, a legjobbat szerettem volna biztosítani a kiskutyámnak és vágytam rá, hogy láthassam a világot. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy egy multinál kitartással, szorgalommal, talpraesettséggel a határ a csillagos ég - nagyon messzire juthatsz. Én 8 év után mégis úgy döntöttem, a magam ura leszek, és saját céget alapítok. És még csak nem is a diplomámmal! 

Multi-kulti

Az egyetem után egyik multi jött a másik után (adótanácsadás és HR területen): az NGO-khoz képest kétszer többet fizettek már a karrierem elején és imádtam a nemzetközi vibe-ot. Tetszett, hogy nem számított, ki honnan érkezett, hanem mindenkit az érdekelt, ki hova tart, mik a céljaim és mit teszek értük. Sokat dolgoztunk, akadt túlóra is szép számmal, de olyanok voltunk a kollégáimmal, mint egy család. Izgalmas és többnyire jó fej emberek vettek körül és állandóan volt valami történés (nagyon sok csapatépítő és buli buli hátán). És az első munkahelyemen ismertem meg a férjem is, szóval már emiatt megérte elhelyezkednem egy multinál (a legjobb dolog, ami valaha történt velem eddigi életemben, az a férjem). Nem tagadom, nagy nyomás alatt dolgoztunk, de ott és akkor élveztem, kicsit egy egyetemi tanműhelyre hasonlított a csapatom, és nagyon ügyelt arra a cég, hogy tanítsa a zöldfülűeket. Rendszeresen kaptunk visszacsatolást a munkákkal kapcsolatban, de ugyanakkor visszhangzott az iroda attól, ha valamit elrontottunk. Mindenkit az érdemei, a tehetsége és a szorgalma alapján ítéltek meg - igazságos rendszernek tűnt. 

Egy idő után viszont elfáradtam a nagy hajtásban, és új motivációt kerestem. Volt a cégnek egy ügyvédi iroda üzletága is, és gondoltam, talán majd ott megtalálom a számításaimat. Egyébként is érdekelt, milyen egy nemzetközi ügyvédi irodában dolgozni, adódott egy lehetőség, hogy az adótanácsadói üzletágból átnyargaljak a jogi vonalra, és én éltem vele. Az ügyvédi irodában úgy szenvedtem, mint egy kutya, és sokáig azt gondoltam, hogy a nemzetközi ügyvédi irodák általánosságban szarok. De később megértettem, hogy bizony van, aki szereti, nem kényszerből csinálja és jó is benne, szóval egészen egyszerűen nem illett hozzám. Fontosnak tartom, hogy ha megérik bennünk a felismerés és leesik a tantusz, hogy nem vagyunk a helyünkön, akkor tudjunk felállni és keresni egy új helyet. Van, aki csak motiválatlan, marad a szakmájában, és céget vált, ha már unja a banánt. Van, aki viszont rájön, hogy nem neki való a pálya, amin fut. És ilyenkor érdemes egy teljesen új karrierutat választani, függetlenül attól, mennyi évet szenteltünk az addigi karrierünk kiépítésére. Azt vallom, hogy a karrierünkbe fektetett energia nem vész el, csak átalakul :) És bár évekig tanultunk egy szakmát, soha nem késő azt mondani, eljött egy új karrierszakasz ideje. Én az ügyvédi iroda után még évekig dolgoztam adózási területen, mert kíváncsi voltam, milyen lehet managernek lenni, egy csapatot irányítani, és éreztem, hogy még sok-sok soft skillt el tudok sajátítatni, ha maradok egy nagy cégnél. Ez így is lett (és nem is hozhattam volna bölcsebb döntést).

Mi a helyzet most?

Hehe. Érdekesen alakul a karrierem. Elértem, hogy manager lehessek, és az az igazság, hogy élveztem is. A legjobb része az volt, hogy lett egy közel 10 fős csapatom (nem is akárhol, hanem Manilában!), és az ő mindennapjaikat segítettem. Nagy felelősséggel járt, de nem ijedtem meg a kihívástól. Sok energiát fektettem a munkába, reggelente korán keltem, hogy minél több ázsiai call-on vehessek részt, nagyon pörgős volt és tetszett a szerep. Mégis eljöttem. A döntés pedig a következőképpen született meg: elkezdtem egy fotós tanfolyamot (leginkább azért, hogy a koronavírusos, home office-os időszak alatt ne őrüljek meg itthon, a négy fal között, és csinálhassak valami kreatívat, akár itthon is); ez a fotós tanfolyam pedig annyira jól sikerült, hogy nemcsak papírt, hanem egy új, kreatív hobby-t is szereztem. Majd evés közben megjött az étvágyam, és egy coaching iskolába is beiratkoztam. Ezzel pedig kezdetét vette egy új karrierút, de most már a saját vállalkozásomban :)

Életemben először érzem azt, hogy a helyemen vagyok, megérkeztem, végre rátaláltam a saját utamra. És hogy ezen az úton el is tudok indulni (a férjem támogatásával), az egy baromi felszabadító és megható érzés. Jelenleg nagyon sokat agyalok azon, hogyan nézzen ki a honlapom, szépítgetem és építgetem az Instagram oldalaimat, blogot írok, képzésekre járok és próbálok ügyfeleket szerezni. Nagyon sok kérdés és kétség van jelenleg bennem, mert sok mindent kell kitalálnom és kialakítanom. Ez nagyon sok kreativitást igényel, és úgy érzem, hasznosan telnek a napjaim és életemben először végre igazán élvezem, amit csinálok. A multis lét biztos bevételi forrást és állandó szociális interakciót jelentett, amit egyik napról a másikra elvesztettem, amikor eljöttem a cégtől. A napjaim jelenleg nagyon nyugodtak: írok, olvasok, fotózom, tréningeket dolgozok ki, viszont a napjaim nagy részében egyedül vagyok és senki nem szól hozzám. Ezzel az élethelyzettel jelenleg még barátkozom :) A biztos anyagi forrás elvesztése szintén frusztráló, de valamit valamiért: most nincs fix fizetésem, de szabad vagyok, és végre azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Szerencsés vagyok és ezzel nagyon is tisztában vagyok, éppen ezért minden reggel hálát adok az égieknek azért, hogy lehetőséget kaptam megvalósítani az álmaimat. A coaching örömeiről és buktatóiról és a vállalkozásom alakulásáról mindenképpen írok majd a későbbiekben. És van egy bejegyzésem a coach-csá válásom történetéről is, szeretettel ajánlom azt az írásomat is.