Ma ünnepeljük házasságkötésünk 3. évfordulóját a férjemmel, Tamással, ennek apropóján írok az esküvőnk történetéről. Tamás 3 évvel ezelőtt áprilisban kérte meg a kezem, és már akkor eldöntöttük, nem szeretnénk sokáig jegyben járni. Két hónapra rá indultunk egy indiai körútra Leveles Zoltán Haridzsannal, aki történetesen egy hindu tanító. Felvetettük neki az út előtt, lehetséges lenne-e, hogy összeadjon bennünket Indiában, mire azt felelte, hogy természetesen igen, ha megfelel nekünk a védikus szertartás. Egy másodpercig sem hezitáltunk. Legnagyobb szerencsénkre velünk utazott Magyarország egyik legjobb esküvői fotósa, Juhász Balázs, aki ma már nem nagyon vállal esküvőket, de a mi kedvünkért kivételt tett, hisz ez egy indiai-európai esküvő volt és nagyon sorsszerűen alakult, hogy épp együtt utaztunk.
Ahogy most visszagondolok a hasasságkötésünk történetére, könnybe lábad a szemem, mert az egyik legkedvesebb emlékeim egyike. Nem készülődtünk az esküvőre hónapokig, beszereztünk nekem egy egyszerű, fehér, gyűrődésmentes ruhát, Tamásnak vettünk egy csokornyakkendőt, és gyakorlatilag készen is álltunk a nagy napra. Haridzsan tanácsolta, hogy európai ruhánk legyen, de ezen kívül minden a hindu tradícióknak megfelelően zajlott. A helyszín a mesebeli Thiske volt, ami valójában egy buddhista (!) falu. Mivel Thiske temploma egy buddhista templom, az esküvői szertartásra csak a templom lábánál kerülhetett sor, de tartottunk egy "eljegyzést" kora reggel a templomban is, ahol 2 buddhista szerzetes megáldotta a jegygyűrűinket. Ezt azért találta így ki Haridzsan, mert a hindu szertartás szerint nincs gyűrűhúzás, mi pedig szerettük volna, ha felhúzhatjuk egymás ujjára a gyűrűt. Kaptam kölcsön az egyik barátnőmtől egy menyasszonyi fátylat, amit az eljegyzésünk előtt lefújt a fejemről a szél és majdnem elnyelte a Himalája :) Szerencsére amikor lejöttünk a templomból, megtaláltuk a fátylat a templom lábánál.
Megnéztük a reggeli buddhista szertartást a Thiske-i templomban, majd miután a buddhista szerzetesek megfújták a kagylókürtöket, sor került a gyűrűhúzásra. Gyönyörű pillanat volt és a két buddhista szerzetes megáldotta a gyűrűket, mielőtt azokat felhúztuk egymás ujjára.
Azt sajnáltuk, hogy a szüleink nem lehettek ennek részesei, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy itthon, Magyarországon is aláírjuk a papírt, így két legyet ütünk egy csapásra: érvényes lesz a házasságunk itthon is, illetve a szűk családunk is átélheti velünk a "nagy napot". Utólag ez is jó döntésnek bizonyult.
A hindu szertartás azzal kezdődött, hogy az útitársaink két csoportra oszlottak: 2 ember Tamás szüleit képviselte, 2 ember pedig az enyémet. Az útitársaink eljátszották, hogy a szüleink megbeszélik egymással a házasságunk részleteit és a vőlegény pedig kikérte a manyasszonyt. Ezt úgy képzeljétek el, mintha egy pszichodráma csoport játszott volna, és annyira megható volt, hogy percekig zokogtam.
A védikus szertartásnak nagyon sok eleme van, nem véletlenül tartanak az indiai esküvők napokon keresztül :) Mi rövidítettünk rajtuk, de így is nagyon sok szertartásból áll az esküvőnk. Érdekessége a védikus esküvőknek, hogy a Védák szerint nincs válás, szóval amit Haridzsan összekötött, azt nem lehet szétválasztani. Lássuk hát, miből állt össze az indiai házasságkötésünk:
Méz-szertartás: "anyáink" lelocsolták a kezeinket mézes vízzel, ami az összekötést (vagy összetapadást :P) szimbolizálta.
7 db koncentrukis kört készítettek elő az útitársaink (lisztből). Ezeken kívülről befelé haladva lépkedtünk Tamással, minden körnek megvolt a maga jelentése és jelentősége.
Kő-szertartás: itt én voltam a főszerepben, egy nagy kőre kellett fellépnem, ez szimbolizálta az anyóssal való viszonyomat.
Ezután következett Tamás fogadalomtétele, amiben biztosított arról, hogy jó férjem lesz :) Ehhez egymás szívére kellett tennünk a kezünket.
Ezt egy nagyon érdekes szertartás követte, amikor is Tamást és engem Haridzsan összekötött (Tamás ingét az én fátylammal). Ez is az összekötést/összetartozást/összefonódást hivatott szimbolizálni.
Az összekötés után kezdetét vette a tűz-szertartás: itt Haridzsan folyamatosan imádkozott és mentrázott, és jó néhány sort nekünk is meg kellett ismételnünk hangosan, recitálva Haridzsannal együtt és ilyenkor rizst szórtunk a tűzbe. A tűzszertartás végén pedig ghít (indiai vajat) öntöttünk a tűzre.
Volt még egy esernyő-szertartás is: egy esernyőt tartottunk magunk fölé, ami azt jelképezte, hogy a házasságunk biztonságban lesz.
Ez után Haridzsan házastársaknak nyilvánított minket és megkaptuk a bindit (kis piros pontocska) a homlokunkra, ez jelzi, hogy házasok vagyunk.
Egy szertartást kellett kihagynunk ezen a helyszínen, mégpedig a virág-szertartást, mert Észak-Indiában (Kis-Tibetben) nincsenek nagyon növények/virágok, így nem tudtunk virágot szedni. Ezt a szertartást az utunk egy későbbi helyszínén pótoltuk, egy szent helyen, Katrában. Itt virágfüzéreket helyeztünk Tamással egymás nyakába.
Eltelt 3 év és nem telik el nap anélkül, hogy hálát adnék az égieknek azért, hogy Tamás lehet a társam. A házassági buktatókról, a konfliktuskezelésről és a jó házasság 7 alapelvéről (John Gottman alapján) írok majd hamarosan külön bejegyzéseket, ez a mostani a házassági life coaching témák nyitó-fejezete.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése