Bejegyzések

Coaching témák #5 - Vállalkozásindítás - Kezdő vállalkozó vagyok, meghúztam a gatyamadzagot

Kép
 Az előző bejegyzésem arról szólt, hogy mire van szükség a vállalkozásindításhoz. Az egyik dolog a kezdőtőke szerintem, a másik egy jó ötlet, a harmadik pedig bátorság. Most arról szeretnék részletesen írni, hogy a kezdőtőkét hogyan lehet összeszedni. Lássunk pár ötletet, ami nekem segített összegyűjteni azt az összeget, amivel már fel tudtam mondani a munkahelyemen és el tudtam indítani a vállalkozásomat. Nagyjából két dolgot csináltam: az egyik, hogy minden egyes hónapban egy bizonyos összeget félretettem a fizetésemből, amit úgy kezeltem, mintha nem is lenne. Ezt éveken át gyűjtöttem, azzal a céllal, hogy egyszer majd a saját vállalkozásom indíthassam be. Ehhez idő kell, nekem ez nem ment a munkahelyem mellett, ehhez pedig pénz kell. A másik dolog, hogy nagyon tüzetesen átnéztem a kiadásaimat, és visszavágtam, ami visszavágható volt. Van, amire egyáltalán nem költök ma már, amire korábban költöttem, illetve vannak dolgok, amire lényegesen kevesebbet költök, mint korábban. U...

Filmajánló #1 - A rózsák háborúja

Kép
 Ítélet született Amber Heard és Johnny Depp becsületsértési perében. Most nem célunk igazságot szolgáltatni a két perben álló fél között, ezt megtették és teszik helyezzünk mások. A per médiavisszhangja kapcsán viszont eszembe jutott a Danny DeVito által rendezett A rózsák háborúja (The War of the Roses)  című film (1989), ami egy házaspár történetét dolgozza fel, az összejövésüktől egészen a válásukig. A pár (Oliver Rose - Michael Douglas és Barbara Rose - Kathleen Turner) 17 év házasság után döntött a válás mellett, a válásuk pedig nagyon csúnya véget ér, a perben felőrlődnek mindketten.  A Heard vs Depp per kicsit emlékeztet engem erre a filmre (annak ellenére, hogy az egyik egy becsületsértési, míg a másik egy bontóper), pontosabban a két kapcsolat tönkremenetele és annak a felek általi szubjektív ételmezése között vonok párhuzamot: mindkét fél szenved és mind a férjből mind a feleségből a legdurvább indulatot és agressziót hozza elő a tönkremenő ...

Könyvajánló #1 - Pszichiáter látott már?

Kép
 Andrea Bottlinger (irodalmár) és Claudia Hochbrunn (pszichiáter) Pszichiáter látott már? - Zűrös hősök analízisben című közös könyve egy szórakoztató, ismeretterjesztő gyűjtemény, amiben azt boncolgatják, hogy a világirodalom leghíresebb szereplőiről vajon mit mondott volna egy pszichiáter, ha ezek a hősök terápiába jártak volna. Olyan irodalmi legendák lelki működését elemzik, mint pl Drakula, Rómeó és Júlia, Harisnyás Pippi vagy Winnetou (és még sok más legendás irodalmi alakot). Meg sem fordult a fejemben korábban, hogy Sherlock Holmes talán Asperger-szindrómás lehetett (a többi karakter diagnózisát inkább nem említem meg, nehogy túl sokat spoilerezzek).  Az alkotók nemcsak azt kutatják, vajon az irodalom nagyjai milyen mentális vagy lelki betegségekkel küzdhettek, hanem azt is boncolgatják, hogyan alakult volna a sorsuk, ha időben kapnak kezelést és változtatni tudtak volna a működési mechanizmusaikon. Felmerül a kérdés, hogy ha ez így alakult volna, vajon megszülettek v...

Egy jó coach a színházban is coach? - Párterápia a Belvárosi Színházban

Kép
  Tegnap megnéztük a Belvárosi Színházban a Párterápia című darabot. A férjem is coach-nak tanul, és nagyot nevettünk hazafelé menet, amikor rájöttünk, hogy mindketten coach szemmel és füllel néztük és hallgattuk végig a darabot. A Znamenák István által rendezett Párterápia című darab három szereplős, egy férj (Debreczeny Csaba) és egy feleség (Balla Eszter) látogatnak el egy párterapeutához (Mészáros Máté) és esnek egymás torkának már az első perctől kezdve. A darab egyébként könnyed, vicces, szórakoztató, de most nem is erről szeretnék írni, mindenkire rábízom a színdarab megítélését, sokkal inkább azokat a jellegzetességeket szeretném ismertetni, amik nagyban emlékeztettek bennünket egy coaching ülésre. Nemrég írtam a coaching és a terápia közötti különbségekről és hasonlóságokról, ez a színdarab pedig nagyon szorosan kapcsolódik ehhez az írásomhoz, mert teljes mértékben alátámasztja az abban leírtakat. Lássuk, mi mindent figyeltünk meg Tamással tegnap este! 1. Célmeghatározás é...

Kiégés

Kép
 Mostanában nagyon gyakran hallom a fáradt felcsattanást: kiégtem! Mennyire gondoljuk komolyan és mit értünk alatta? A kiégés szakirodalma még mindig vészesen kevés könyvet és blogot, podcastot, beszélgetést jelent, bár tény, hogy egyre gyakrabban jelenik meg a téma a médiában. Ez a bejegyzés jó néhány posdact meghallgatása, Füredi Juli ELÉG! című könyvének elolvasása után és saját tapasztalataim alapján született (jómagam kétszer estem át a kiégésen, első alkalommal csak utólag tudatosult bennem, hogy burnout-szindróma állt fenn nálam). Rossz hír, hogy alattomosan érkezik és könnyebb megelőzni, mint kijönni belőle, ha már belekavarodtunk, viszont jó hír, hogy van kiút belőle, ha hajlandóak vagyunk változtatni az életünkön. Nah, de kezdjük az elején!  Mi is az a kiégés?  Definíció szerint a kiégés (burnout) egy krónikus, érzelmi stressz miatt kialakuló, fizikai és érzelmi kimerülés. Legtöbbször a hosszú ideig tartó, túlfeszített munka okozza, de a kialakulása egyéni érzé...

Coaching vs terápia

Kép
 Sokszor tapasztalom, hogy coachingról beszélgetve azt gondolják az ismerőseim, hogy a coaching egyfajta terápia. És bár igaz, hogy vannak közös metszéspontok a két folyamat között, alapvetően sok téren eltérnek egymástól. Ebben a bejegyzésben szeretném tisztába tenni a coaching és a terápia közötti különbségeket. A cikk Kelló Éva Coaching alapok és irányzatok című könyve alapján született. Megjegyzem, ez a könyv maga is megérne egy bejegyzést, hiánypótló segédlet a coaching szakirodalomban.  A coaching és a terapia közötti különbségeket és hasonlóságokat pontokba szedtem, hogy könnyebben áttekinthetőek legyenek. Kezdjük a hasonlóságokkal. Mi a közös a coachingban és a terápiában? Mindkettőt segítő szakmának tartjuk, bár ami a coachingot illeti, jó páran azon a véleményen vannak, hogy ez inkább egy üzleti szolgáltatás. Jómagam azt gondolom, hogy bár valóban erősebb az üzleti tartalom a coachingban mint a terápiában, alapvetően mi, coachok is segítünk ügyfeleinknek túllend...

Mikor érdemes coach-hoz fordulni?

Kép
  Az előző bejegyzésben megosztottam coach-csá válásom történetét, most pedig arról fogok írni, mi is tulajdonképpen a coaching és mikor érdemes felkeresni egy coach-ot.  Kezdjük a legelején: mi is a coaching? Coachingra általában akkor van szükség, amikor az ügyfél magánéletében vagy karrierje során elakad, és fejleszteni, változtatni vagy javítani szeretne élethelyzetén. Nagyjából 6-8-10 alkalmas maga a coaching folyamat és alkalmanként 30-50 perces ülések a jellemzőek, de ez nincs kőbe vésve, mindezek a coach és ügyfele megbeszélésén múlnak. A coach nem mentor, nem tanácsadó, nem terapeuta, így nem ad tanácsot a coachee-nak és nem vájkál a múltban. A coaching a jelenre és a jövőre fókuszál, nem célja a problémát kiváltó okok mély analizálása, sokkal inkább arra koncentrál, hogyan lehet az elakadást megszüntetni. A coach legfőbb célja, hogy úgy tudja ügyfelét támogatni, hogy a coachee önmaga tudjon segíteni saját magán. Úgy szoktam mondani, hogy a coach tulajdonképpen e...