Bejegyzések

10 ötlet a minimalizmus felé - a kevesebb több!

Kép
 Sok hobbim van, amik szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és igazából egyik vezetett el a másikhoz: 15 évvel ezelőtt döntöttem el, hogy vegetáriánus leszek, ami szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez. Ez vezetett el a zero waste életmódhoz tavaly nyáron, a hulladékmentesség jegyében pedig elkezdtem sokkal tudatosabban vásárolni (ebben Bea Johnson könyve nagyon sokat segített). Egy éve pedig folyamatosan szabadulok meg a számomra fölösleges tárgyaktól (ez a decluttering) és a célom egy minimalista élet kialakítása. Ez a bejegyzés kifejezetten arról szól, hogyan szabadultam meg néhány feleslegesnek tűnő tárgytól, és egy külön bejegyzés készül majd arról, amibe holnaptól vágok bele - elkezdek októbertől egy no-buy évet, azaz nem veszek magamnak semmit egy éven át (a szükséges és nélkülözhetetlen termékeken és szolgáltatásokon kívül). Lássuk, mi az a 10 dolog, amitől a elmúlt egy évben szabadultam meg és egyáltalán nem hiányzik: 1. Ágy: mindig is tetszettek az alacsony,...

10 önarcképem, ami tanított nekem valamit

Kép
 Amikor három évvel ezelőtt elkezdtem fotózni, épp a COVID kirobbanása után jártunk pár héttel. A járványhelyzet miatt beszűkült a világ körülöttem, az életterem lekorlátozódott a lakásomra, a mindennapjaim pedig unottan ismétlődtek. Éreztem, hogy ez a létállapot tarthatatlan, arra vágytam, hogy valahogy kinyithassam a beszűkült világom, szükségem volt valamire, ami kimozdított a monotonitásból. Így kezdtem el fotózni (erről már írtam korábban ebben a bejegyzésemben). Alany híján már a kezdetektől valahogy magától adódott, hogy önarcképeket kezdtem készíteni, így a világjárvány okozta váratlan élethelyzet segített elindulnom egy új, kreatív úton, ami egyben egy önismereti ösvény is volt számomra. Nagyon sok önarcképem született az elmúlt pár év során, és ez egy élő sorozatom a mai napig - folyamatosan alakul és tágul. Az önarcképekkel valójában két legyet ütöttem egy csapásra, hiszen a fotográfiának...

10 könyv pszichológushallgatóknak

Kép
 Már hosszú évek óta imádom a pszichológia témájú könyveket, és amióta pszichológiát tanulok, egyenesen falom őket! Most 10 olyan könyvet szeretnék megemlíteni, amik főképp pszichológushallgatóknak lehetnek hasznosak. Érdekes, hogy néha kapunk könyvajánlót a suliban, de alapvetően kevés az olyan óra a képzés során, ami egy leendő pszichológus soft skilljeit erősítené (azaz pl. azt, hogyan szóljunk az ügyfélhez, milyen kérdéseket tegyünk fel és hogyan kérdezzünk egyáltalán, hogyan kezeljük a csendet és mi a csend szerepe az üléseken, hogyan kezeljük, amikor valaki a legnagyobb traumatikus élményeit osztja meg velünk, hogyan dolgozzuk fel a hallottakat, a mi hibánk-e, ha valaki elhagyja a terápiát/konzultációt, hol húzzuk meg a határokat ügyfél és terapeuta/tanácsadó pszichológus között, hogyan tudom az önismeretem elmélyíteni?). Kérdés kérdés hátán, és a legtöbb kérdésre nem lehet könyvekből választ kapni. De akad néhány könyv, ami a segítségünkre lehet, lássunk hát néhányat. 1...

Távmunkában dolgozom – hogy nem őrültem még meg?

Kép
 A Covid kezdete után hosszú hónapokon keresztül home office-ban dolgoztam, mint olyan sokan mások, de miután újra biztonságossá vált irodából dolgozni, néha-néha bementem. Idén márciustól azonban hivatalosan is remote munkám van. A kőkorszakban… Karrierem elején egyáltalán nem volt home office-unk, azt sem tudtam, mi az. Nem vittük haza a laptopunkat a nap végén, és ha betegek voltunk, betegszabit vettünk ki és nem dolgoztunk. Meeting szobát kellett foglalnunk egy-egy megbeszéléshez és vezetékes telefonról tárcsáztuk az ügyfeleket az irodából. Ha valaki hangosan nevetett az open office-ban, mi is nevettünk vagy bosszankodtunk, és néha, amikor valaki nem zárta le a képernyőjét, megvicceltük és kicseréltük a háttérképét valami idétlen fotóra. Amikor valaki sírt, mert gondjai voltak otthon vagy valami félresikerült a melóban, megvigasztaltuk, beszéltünk vele/róla, általában tudtuk, ha valaki támogatásra szorult. Számított, hogy milyen ruhát viselünk, volt különbség irodai ruha és ott...

Egy éve a pszichológia szakon – megérte elkezdeni?

Kép
 Egy éve járok a Károli pszichológia levelező képzésére. Mielőtt belevágtam, alig találtam róla infót, nagyon kusza volt, hogy mit lehet a diplomával kezdeni, hogyan lehetek terapeuta. Az elmúlt 1 év alatt sokat tisztult a kép, és minél több tapasztalatom lesz, annál több bejegyzést fogok majd írni a témában. Lássuk az elmúlt 1 évet. Miért jelentkeztem a pszichó szakra? Több érv is szólt amellett, hogy elkezdjem a pszichológia szakot. A leghangosabb érv az volt, hogy coach-nak álltam és már az első éles üléseken az volt a tapasztalatom, hogy coacholni pszichológia nélkül nagyon nehéz. Nagyon különbözik egymástól a coaching és a terápia/pszichológiai konzultáció (erről írtam korábban itt ), és azt éreztem, az a felelősségteljes döntés, ha pszichológiát is tanulok a coaching mellé. Nagyobb mozgásteret biztosít a coachingban a pszichológia, kitágítja a kompetencia-határokat és nem kell a felszínen maradnunk, ha nem akarunk, mert mehetünk mélyebbre az elakadások boncolgatásáb...

A quiet quitting jelenség és ami mögötte van

Kép
 Olvastam egy cikket egy számomra új jelenségről, amiről érdemes beszélnünk, ez pedig a csendes kilépés (nem találtam rá magyarul jó kifejezést), vagy ahogy angolul mondjuk, a quiet quitting.  Mi is az a quiet quitting? Ez lényegében arra utal, hogy egy munkavállaló már azelőtt felmond lélekben, mielőtt ténylegesen felmondana. A csendes felmondók nem vállalnak már az alapvető feladataikon túl többletfeladatokat, és kevésbé elkötelezettek, a lelkesedésük pedig teljesen elveszett. Lehet, hogy továbbra is teljesítik az alapvető feladataikat, de kevésbé hajlandóak részt venni a csapatépítő tevékenységekben, és egyre inkább ellenállnak az új projekteknek és kihívásoknak. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a munkavállaló elmegy dolgozni, de csak a minimumot teszi bele a munkanapba, hogy elkerülje, hogy kirúgják. A munkavállalók csökkent kreativitással és elszántsággal dolgoznak, a túlélésre játszanak. De amit mindenképpen el kell végezniük, azt elvégzik, és jó minőségben.  ...

Reziliencia 5 pontban

Kép
 Olyan gyakran jön mostanában velem szembe a reziliencia, legyen szó stressz-kezelésről, önismereti tanfolyamról vagy egyetemi óráról. A csapból is ez folyik. De mi is ez pontosan? Megpróbálom 5 rövid pontban összefoglalni. 1. A rezilienciát fordítják ellenálló-képességnek is, ami nem más, mint alkalmazkodási képesség és képesség arra, hogy megbirkózzunk a minket érő megpróbáltatásokkal. A reziliencia nem a kihívások elkerülését vagy a stressz elkerülését jelenti, hanem azt a képességet, hogy a nehéz helyzeteken át tudjunk lendülni, és megerősödve jöjjünk ki belőlük, ismerve és használva az erőforrásainkat. 2. Jó hír, hogy ez a fajta rugalmasság csak részben velünk született, részben viszont tanulható és fejleszthető, így mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy idővel nagyobb rezilienciára tegyen szert. Ezt sokféle technikával lehet fejleszteni, például mindfulness gyakorlásával, segítő szakemberek vagy tanfolyamok felkeresésével, érzelmi vagy kognitív megküzdési mechanizmusok a...